Érthető meglepődés és kíváncsiság ült ki a többiek arcára.
Eddig nem volt alkalmuk megismerni egy barátomat sem. Pedig volt jópár. Ők is
tudták. A „nagycsalád”-ig mégsem jutott el egyikük sem. Izgultam egy kicsit.
Néhány hőn szeretett unokatestvéremtől már előre felkészültem a piszkálásokra. Persze, ez a meglepődés és kíváncsiság nem
egyidejűleg ült ki az arcokra, ekkora forgatagban ahányan voltunk, annyi fele
figyeltünk. Éreztem rajta is, hogy egy kicsit feszült, izgul. Ennek ellenére
mosolyogva rázott kezet, osztogatott az arcokra puszikat és csevegett el a
rokonaimmal. Nagyon büszke voltam rá, hogy ő a párom, és azokban a
pillanatokban még intenzívebben éreztem, mennyire szeretem. Ahogy Petivel
beszélgetett, Őrá mosolyogtam, úgy éreztem, ragyogok mellette. Petitől
különösképp számítottam a piszkálódásra, de szerencsére, néhány arra tett
megjegyzésen kívül, hogyan képes elviselni, laza beszélgetést folytattak le. Benitől
és Dávidtól is megúsztuk, vajon ez átmeneti állapot vagy csak egyszerűen
megérezték, mennyire fontos nekem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése